2015. jan. 16. 09:03

A magyar szürkemarha és a hajdúk

A magyar szürkemarha és a hajdúk

A magyar szürkemarha és a hajdúk

A középkor óta tízezres nagyságrendben terelték a magyarországi legelőkről, pusztákról a magyar szürke marhát.
A XIV-XV. században Nyugat-Európában a céhes ipar kibontakozásával megnőtt a városok szerepe, és az emberek tömegesen költöztek városokba. A megnövekedett városi lakosság hússzükségletét a kelet-európai területeken nevelkedett marhák exportjával oldották meg.
A kereskedelem fénykora a 17. században volt, amikor az évente kivitt marhák száma 100 000-re tehető. Nürnberg városa évente 70 000 állatot vásárolt. A Magyarországról saját lábukon érkező állatok a külföld csodálatát vívták ki remek minőségű húsukkal és rendkívül ellenálló szervezetükkel. A német városokban törvény mondta ki, hogy amikor megérkeztek a magyar gulyák a piacra, akkor a mészárszékekben máshonnan származó húst tilos volt kimérni, nehogy rossz minőségű kerüljön a kiváló minőségű, és éppen ezért drága magyar szürkemarhahús közé. A török hódoltság idején ez volt a Magyar Királyság bevételének legnagyobb forrása. A magyar szürke marha eljutott Németország legtöbb vásárába, de Észak-Itáliába és Morvaországba is. A félvad, vágásra érett állatoknak a terelése, védelme a rablóktól és a vadállatoktól fegyverfogatásban jártas, harcedzett férfiakat igényelt. Ők voltak a hajdúk, akik eredetileg fegyveres marhapásztorok voltak. Nevük a hajtó vagy hajdó szavakból eredeztethető. Feladatuk volt a csorda őrzése, ami időnként fegyveres fellépést is igényelhetett. Mivel valamennyien óriási husánggal jártak, botos legényeknek is hívták őket. Bár a hajtó és botos legény elnevezés még a XVI. és a XVII. században is elterjedt volt, még sem ez, hanem a hajdú lesz az általános elnevezés.

Háború idején katonáskodtak is, ennek fejében közösen nemesi szabadságot kaptak, és mentesültek mindennemű földesúri szolgáltatás alól. Kialakult sajátos katonai szervezetük volt, elöljáróikat, kapitányaikat, hadnagyaikat és tizedeseiket maguk választották. Harcmodoruk lényege a portyázás és a lesvetés volt.
A vásárok a török fennhatósága alatt sem szüneteltek, hiszen az azokból befolyt adóból ők is nagy haszonhoz jutottak. A kereskedelem nagy része egy gazdag és jelentős kereskedőréteg, a tőzsérek kezében volt. Bethlen Gábort kortársai Erdély első tőzsérének nevezték. A marhakereskedelem által a nagybirtokosok is vagyonokra tettek szert, mint például a Kanizsaiak, a Batthyányak, Thökölyek, Nádasdyak. Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér a marhakereskedelemből szerzett bevételeiből finanszírozta hadserege fenntartását és a törökök elleni harcait.
A befolyt haszonból részesültek a mezővárosok parasztpolgárai éppúgy, mint a nagybirtokosok. 1622-ben azonban a bécsi udvar monopolizálta a marhakereskedelmet. Az ezután következő rablógazdálkodás eredményeképpen 1695-ben a császári biztosok jelentése szerint már nem volt Debrecenben magyar szürke marha. Ez szerencsére nem volt igaz, de a létszámuk jelentősen lecsökkent. Az utolsó nürnbergi marhavásárt 1713-ban tartották. Nürnbergben a Pegnitz folyó partján állt a vágóhídra hajtás megkönnyítése érdekében 1596 és 1599 között épült Fleischbrücke, vagyis Húshíd. Megmaradt kapuján a mai napig egy szürkemarha szobor őrzi a régen volt magyar hajdúk és a marhakereskedelem emlékét.

A szürkemarha mára valódi hungarikum lett. Szépségével, impozáns megjelenésével a magyar táj világszerte ismert jellegzetességei közé tartozik.
A képek a gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központban készültek.
Fotó: Szőcs Judit