Hagyományőrzés játszva

Aki a múltat nem ismeri, a jelent nem értheti és a jövőt nem érdemli – szól a sokat emlegetett mondás, amit ma talán már többen megmosolyognak. Pedig nem kellene. Az ember történeti lény, kultúrája hagyományokban gyökerezik, és csak azok tisztelete mellett értheti meg jelenét, és tud értelmes jövőt álmodni magának. De ha mindez igaz, akkor kezdjük a hagyományőrzést a legkisebb korban!

Ugyan ma nem igazán magyar hagyományokról fogok szólni, mégis példaértéke van az általam bemutatott kezdeményezésnek, nevezetesen annak, hogy adjunk hagyományos játékokat (is) gyermekeink kezébe.

A francia Vilac márka tengerészjátékokat felvonultató kollekciója ugyan nem magyar hagyományokban gyökerezik, de a mi gyerekeinket is megszólítja – még akkor is, ha ma már nincs tengerünk –, mert európai, sőt tulajdonképpen egyetemes értékeket képvisel. S talán magyar játékgyártók is ötletet meríthetnek belőle, s maguk is visszanyúlnak majd saját történelmi hagyományainkhoz.

A vilac játékgyár és a francia haditengerészet különleges együttműködéséből született meg a „Matróziskola” kollekció, amely egyedülálló módon ötvözi a tengerészeti hagyományokat a gyermekjátékok világával. Ez a gondosan összeállított termékcsalád egyéves kortól egészen a nagyobb gyerekekig kínál szórakoztató és fejlesztő játékokat, s mindezt olyan formavilággal, ami minden kisfiú szívét megdobogtatja. Sőt, talán még a kislányokét is.

„Jó szelet! Jó tengert!” – mondták egymásnak a tengerészek, mielőtt kihajóztak volna a tengerre. Ezt kívánjuk ezeknek a különleges játékoknak is, hogy minél több szülő lássa meg bennük a fantáziát, minél több gyerek vehesse kezébe őket, s minél több játékgyártót ihlessen meg szépségük és értékük.

A kollekció egyik legszebb darabját a francia tengerészeket utazásaik során elkísérő zenekar ihlette. A kis matrózoknak készült fa játékdob remek eszköz arra, hogy hároméves kortól megismertesse a kicsiket az ütőhangszerekkel és a ritmus örömeivel, s mindeközben fejlessze zenei érzéküket, ahogy kreativitásukat és képzelőerejüket is. A nyakba akasztható dob tényleg úgy szól, mint az igazi, méreténél fogva lehalkított társa. Biztos, hogy gyermeke nem fogja megunni! Már csak az a kérdés, hogy a szülő meddig bírja…

vilac

A kollekcióban a tengerészek ihlette ügyességi játékok és társasjátékok is helyet kaptak. Ötéves kortól adható például a gyerek kezébe a letisztult formájú tengerész jojó. Ezzel persze még felnőttek is bátran játszhatnak. De ugyanígy beszállhatnak a gyerekek mellé a tengerész jokarival, ezzel a klasszikus francia játékkal való szórakozásba. Kétéves kortól vehető kézbe a tengerészek dominója, ami aztán szintén kortalanul játszható, különösen azért, mert a készlet egyben a különféle kódlobogókkal is megismertet. Az „akrobata matrózok” egy különleges egyensúlyozó játék, ami hároméves kortól 99 éves korig kínál felhőtlen szórakozást – a cél minél magasabb tornyot építeni a tengerészeket formázó fabábukból. Végül a klasszikus torpedó társasjáték fából készült változata kínál stratégiai kihívást, ahol a játékosoknak egymás flottáját kell elsüllyeszteniük.

A kollekcióban emellett van még a legkisebbeket megszólító összerakhatómatrózbaba is a kézügyesség fejlesztésére. A praktikus kiegészítők között pedig megtalálható a termokulacs és a keményfa nyelű esernyő is, amelyek a mindennapi használatban is emlékeztetnek a tengerész kalandokra.

De hogy modernebb vizekre is evezzünk, a Vilac hagyománytisztelete mellett is halad a korral. A matróziskola kollekció szíve ugyanis az a repülőgép-anyahajó, amely, valljuk be, minden kisfiú álma. Ez a 54 cm hosszú, fából készült játék repülőkkel és kiszolgáló járművekkel érkezik, tökéletes választás azoknak, akik szeretik a szerepjátékokat és a tengeri kalandokat.

Az 1911 óta létező Vilac cég persze sok más játékot is gyárt, hasonlóan esztétikus és kreatív darabokat. Érdemes ellátogatni a www.franciababa.hu webshopjába és megismerkedni ezzel a különleges márkával. Ami pedig a Vilac minden játékában közös, az a természetes anyagok, és elsősorban a fa, szeretete, a kiváló minőség, amit az évszázados kézműves hagyomány garantál, és a hibátlan kidolgozás. A „matróziskola” kollekció minden darabja ezt a hagyományt képviseli: tartós, biztonságos és gyönyörűen kidolgozott játékok ezek, amelyek generációkon át örömet szereznek.