Néha nem a megszokott a legjobb és meg kell szakítani a hagyományt

Nagy általánosságban azt szoktam mondani, hogy a hagyományokat nem szabad veszni hagyni, ahogy csak tudjuk, védeni kel őket, nem szabad a feledésbe merülniük.

Ez nem igaz az élet minden területére.A modern kor emberei a megváltozott életkörülményekhez is szeretnének alkalmazkodni, nehezen lehet mindent úgy csinálni, mint a nagyszüleink vagy a szüleink csinálnak.

Régen még igaz volt az, hogy boltosok ismerték a nagyszülőket, a szülőket és a gyerekeket is, mindenki mindig ugyanannál vásárolt.

Például a falu patikusa ismerte a nagyszüleimet, a szüleimet is, hiszen mindig nála vásároltak, bármire is volt szükségük.

Ez valahol szerintem elég szép, kicsit bánom, hogy ezek a régi ismeretségek kikoptak. Már nem vagyunk olyan barátságosak, mint régen voltak az emberek. De ez talán annak köszönhető, hogy én már a fővárosban élek, itt sokkal több az ember, sokan nem is dolgoznak közel a lakhelyükhöz sem.

Én például bevallom, nem is ismerem a sarki kisbolt tulajdonosát, nem tudom, hogy hívják az eladókat és nem is hiszem, hogy felismernénk egymást az utcán.

Ez falun, egy viszonylag zárt közösségben szinte elképzelhetetlennek tűnt. Az emberek, szomszédok minden nap látták egymást, hiszen egy helyen dolgoztak, vagy pont a falu napokon, focimeccseken, a boltban, a templomban találkoztak és beszélgettek.

Akárhogyan is szeretném, én már nem tudok ott vásárolni, mint a szüleim, nem ugyanattól a termelőtől veszem a tojást és a zöldséget, akitől a nagymamám már 20-30 éve.

De nem is kell mindenben a megszokotthoz ragaszkodni, néha sokkal jobb, ha megtörjük a hagyományt és haladunk a korral.

Éppen ezért én sem ragadtam le a személyes vásárlásnál, amit csak lehet, azt online szerzem be.

Pár évvel ezelőtt egészen elképzelhetetlennek tűnt, hogy már nem csak éttermekből, hanem élelmiszer és ruhaboltokból is házhoz szállítással lehessen rendelni.

Sokan vannak, akiknek még mindig sok kételye van az online vásárlással kapcsolatban, de nekem, rengeteg online lebonyolított vásárlás után már nem maradtak kételyeim. Én lehet, hogy szerencsés vagyok, de sosem találkoztam még rosszul feladott rendelésekkel, elrontott címzéssel, nekem minden rendben ment. Persze a ruhavásárlásnál egy-két alkalommal előfordult, hogy nem éppen a megfelelő méretet kaptam, mert kicsit elmértem vagy elszámoltam magamat a mérettáblázatok alapján.

Ebben az esetben mindig visszaküldtem a terméket és vagy cserélték, vagy küldtek egy megfelelő méretet.

sokan nem tudják, de az online történt vásárlásoktól 2 héten belül indoklás nélkül el lehet állni. Szóval nem kell megtartani akkor sem egy ruhát, ha az nem tetszik, vissza lehet küldeni és vissza is utalják a pénzt.

Manapság már szerencsére szinte mindent lehet online kapni. Szinte minden nap felfedezek egy új webshopot, vagy ajánlanak az ismerőseim valami olyat, amit muszáj megnéznem.

Nem is olyan rég például egy barátnőm, akinek már a második kislánya is megszületett, a https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama oldalt ajánlotta. Nem nagyon akartam megnézi, mert néha, mint egy kétgyermekes anyuka, hajlamos olyan oldalakat küldeni, ami számomra nem releváns, és tele van baba- mama termékekkel.

De végül úgy döntöttem, hogy megnézem, mit is tud ez a https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama oldal. Mint kiderült, itt tényleg rengeteg baba-mama terméket lehet kapni.

A barátnőm elmondása szerint olyan termékek is vannak itt, amiket máshonnan nagyon nehezen lehet csak beszerezni. Ehhez nem nagyon értek, hiszen nincsenek releváns ismereteim a témában, de mint egyszerű felhasználó, természetesen elhittm neki.

Nekem nem is a baba- mama termékek miatt volt érdekes a https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama oldal, hanem azért, mert rengeteg gyógyszert lehet itt kapni. Nekem mindig a halálom, ha gyógyszertárba kell menni, mert a gyógyszertárakban mindig rengetegen vannak. Legalábbis ott, ahol én lakom, a gyógyszertárak mindig borzasztóan zsúfoltak. A korlátozások alatt volt, hogy 20-30 percet aszalódtam a napon akkor, amikor egyszerre csak 1-2 ember mehetett be a gyógyszertárba, mert olyan nagy volt a sor.

A kerületben máshol sem sokkal jobb, van olyan gyógyszertárunk, ahol a sorok elkerülése végett még sorszámot is kell húzni!

Nekem sosem szokott sikerülni olyan időben menni, amikor kevesen vannak, és nem kell rengeteget várnom. Szerencsére a https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama oldal segítségével ha vény nélküli gyógyszert szeretnék venni, már sikeresen meg tudom úszni a sorban állást.

A https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama oldlaon nagyszerű a baba-mama termékek választéka, szerintem tényleg mindent lehet itt venni a cumiktól kezdve a pelenkákon és popsikrémeken át az előkékig, de nekem sokkal jobban tetszik, hogy rengeteg vény nélküli gyógyszerük van, nagyon kedvező árakon.

A https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama oldalon tényleg nagyon sok gyógyszert lehet venni. Ezek a gyógyszerek külön menüpontokba vannak rakva aszerint, hogy milyen panaszra nyújtanak megoldást, így nem fogok potyára vásárolni innen.

Az interneten elég könnyen meg lehet találni, melyik gyógyszer mire való, milyen panaszokra melyik vény nélkül kapható készítményt ajánlják.

A https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama oldalon fel vannak téve a gyógyszerek leírásai, így nem csak azzal könnyítik meg a megfelelő kiválasztását, hogy kategóriák szerint lehet itt keresni. A leírásokat ha alaposan átböngésszük, akkor teljes képet kapunk az egyes tabletták, szirupok, porok hatásairól és a megfelelő alkalmazhatóságukról.

Az oldal maga szerintem nagyon jól van felépítve, mert logikus, könnyen átlátható, könnyen használható. Aki tud olvasni, az biztos, hogy el fog tudni igazodni ezen az oldalon.

Ami még szerintem nagyon szuper, azok az akciók. Mindig sokkol, hogy mennyire drágák a gyógyszerek, hogy egy orrspray gyakran már 3000 Ft-ba is kerülhet, egy egyszerű megfázás miatt pedig vaskos összegeket kell gyógyszerekre költeni. De nem itt!

Mindig van valamilyen akció a https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama oldalon, mindig más gyógyszerek, egyéb termékek vannak leárazva, néha érdemes egy kicsit emiatt előre gondolkozni, és akkor megvenni az amúgy használt gyógyszereket, mikor azok le vannak árazva. Például algopiryn szerintem minden háztartásban jó ha van, ezt érdemes akkor megvenni innen, amikor akciós.

A gyógyszertárakban sokszor nem a legjobb gyógyszert ajánlják a szakemberek, hanem azt, mit ajánlaniuk kell, amiért kapnak valamilyen bónuszt. Sokszor nem is tudom, milyen gyógyszerek vannak, így nem is tudok választani, csak vakon követem a gyógyszerész tanácsát. Persze, nem azt mondom, hogy jobban értek hozzá nála, de szerintem sokkal jobb, hogy a https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama oldalon nyugodt körülmények között meg tudom nézi az egyes gyógyszereket, át tudom nézi a kínálatot, majd alapos mérlegelés után ki tudom választani azt, ami nekem a legjobban megfelelhet a hatóanyagok, a hatások és az ára alapján.

Sokszor például azonos hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek között nagyon nagy az árbéli eltérés, így érdemes alaposa meggondolni, mit vesz meg az ember, hiszen van, hogy olcsóbban juthat hozzá a jobb gyógyszerekhez.

Itt nem csak gyógyszereket és mindenféle baba holmit lehet kapni, ennél jóval nagyobb a weboldal kínálata. Van rengeteg étrendkiegészítő, illőolajok, légfrissítők, egyéb életmódhoz kapcsolódó termékek is. Vannak kozmetikumok, lehet például CeraVe termékeket is kapni, aminek nagyon örülök, mert mindig ennek a márkának az arctisztítóját szoktam használni.

https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama
https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama

Tényleg érdemes egy pillantást vetni a https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama oldalra, mivel itt olyan termékeket lehet egy helyen kapni, amiket máshol nem, vagy sokkal drágábban lehet megvásárolni.

A rendelés is nagyon egyszerű. Mint a legtöbb webshopban, itt is a kosárba kell tenni a megvásárolni kívánt termékeket, azokat ki lehet fizetni és már szállítják is a rendelést.

Futárszolgálattal hozzák ki a rendeléseket, így általában nagyon hamar meg szoktak azok érkezni. 12.000 Ft felett pedig nem is kell fizetni a szállítást. Ez lehet, soknak tűnhet, de egy oldalon, ahol ennyi minden szuper dolgot lehet kapni, nagyon hamar el lehet költeni azt a 12.000 Ft-ot, és meg is éri, hiszen a legtöbb termékük nagyon tartós, így az ingyen szállítás miatt megéri ennyit vásárolni.

Eleinte nem voltam benne biztos, hogy a https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama az az oldal, amire nekem szükségem lehet, de azóta már elég sokszor rendeltem tőlük. Havi szinten be szoktam náluk vásárolni, hogy feltöltsem az otthoni készleteket. Mindig szükség van az utántöltésre, na meg minden hónapban más az akciós. Néha például új fajta vitaminokat veszek, néha a leértékelt gyógyszerek közül szemezgetek,de volt már, hogy valamilyen egészséges innivalót vettem innen. Na meg persze a krémek, a szépségápolási termékek is nagyon mennek nálam.

Alapvetően szeretek drogériákba járni, szeretem megnézni a krémeket, bőrápolási termékeket a saját szememmel, de annyival olcsóbb itt, a https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama oldalon, hogy mostanában ezeket is inkább innen rendelem meg.

A rendeléseim eddig mindig nagyon gyorsak és nagyon pontosak voltak. Sosem volt még probléma semmivel sem, amit innen rendeltem. Ez egy nagyon megbízható bolt, nagyon sok termék közül lehet itt választani, szinte minden van, amire csak szükségem lehet a gyógyszerek közül.

Szerencsére ezzel az oldallal kikerülöm z úgy utált sorban állást,és még spórolni is tudok vele.

A szállítás is agyon jó, és országszerte bárhová lehet innen rendelni. A prémium termékek pedig így olyan helyekre is eljutnak, ahol nem lenne lehetőség beszerezni őket.

Örülök, hogy ebben nem kell követnem a hagyományokat, és ilyen egyszerűen tudok már online vásárolni. Örülök, hogy mindet el lehet már intézni az interneten,és ha kedvem támad hozzá, akkor akár hajnal 3 órakor is megvehetem a kedvenc arclemosómat a https://prevenciopatika.hu/67-baba-mama oldalon keresztül. Szerintem 15 éve ez még szinte elképzelhetetlen lett volna. De örülök, hogy ennyit fejlődött a technika és most már ilyen gyorsan és egyszerűen tudunk vásárolni, az ország bármely részéről.