Hagyományörző természetes kozmetikumok

Tudtad, hogy az argán olaj arcra is használható? És azt tudtad, hogy mit érdemes a hajadra tenni, ha törik? Mit tegyél a pattanásos bőrre? Tudod, miből vannak a krémek, amiket használsz? Tudtad, hogy ezeket otthon is el lehet készíteni?

Sokáig én sem tudtam, nem mondta senki, hogy az argán olaj arcra is használható, és azt sem tudtam, hogy nem kell mindenféle méregdrága kozmetikumot vennem ahhoz, hogy egy kicsit fiatalabbnak nézzek ki.

Mindig is érdeklődtem a kultúra, a történelem iránt, a kultúrába pedig beletartoznak a régi tisztálkodási, arcápolási szokások is. Hihetetlen, hogy mennyi mindent használtak az ókorban vagy a középkorban, hogy szépek legyenek az emberek. Akkor nagyon mások voltak a sminkek, a lehetőségek, sokkal jobban a természetes anyagok felé húztak, nem voltak még olyan kémiai vegyületek, amiket mi a kozmetikumainkban megszokhattunk.

Ha visszanyúlunk a gyökerekhez, akkor tudhatjuk, hogy a mai kozmetikumainkat alkotó természetes anyagokat már jóval korábban is használták az emberek, ugyanolyan sikeresen, mint mi magunk.

Például a marokkói argánfa magjából készült argánolajat mér régóta használják nem csak külsőleg, hanem belsőleg is.

Mi főként a jótékony hatásait ismerjük, tudjuk, hogy külsőleg milyen jó, de a folyékony aranynak nevezett olajat a marokkóiak ételekben is fogyasztják.

Elterjedt náluk, hogy a reggeli kenyeret argán olajba mártva eszik. Mi olíva olajat adunk a tésztákhoz, ők ugyanezt argán olajjal helyettesítik, és kifejezetten kedvelt, hogy a kuszkuszt nem vajjal, hanem argán olajjal főzik.

Az argánfák termésében 2-3 mag is lehet, ezek roppantul dúsak olajban, ezért nagyon kedvelt, hiszen egy magból sok olajat lehet kinyerni. Több olaj van benne, mint a legtöbb csonthéjasban, és ezt pirítatlanul préselik ki belőle a marokkóiak.

Természetesen eleinte csak Marokkóban volt elterjedt, de a folyékony aranynak nevezett argán olaj később meghódította az egész világot. Szerintem már nincs olyan ember, aki ne ismerné ennek az olajnak a jótékony hatásait, és egyre szélesebb körben elérhető ez a csodás anyag.

Írtam, hogy már széles körben elérhető, de mit is takar ez? Bemehetünk a boltba és kisétálhatunk egy adag argán olajjal?

Tulajdonképpen igen. Nagyon sok helyen lehet kapni, hiszen a natúrkozmetikumok, az otthoni, bio bőrápolás egyik elengedhetetlen alapanyaga. Nagyon sok bőrhibát gyógyít, ezért is kedveli szinte mindenki.

Van egy oldal, a humanityaruhaz.hu, én innen szoktam rendelni. Itt nagyon sok mindent lehet kapni, az otthoni, vegyszermentes bőrápolás alapanyagait mind innen szoktam beszerezni.

Nem vagyok a vegyszerek híve, nem szeretem, hogyha a krémjeim, bőrápolóim tele vannak mindenféle, számomra ismeretlen vegyszerekkel. Sokkal jobban preferálom, ha pontosan tudom, mi van a krémjeimben, miből készülnek a bőrápolóim, hiszen akkor tudom, hogy teljes biztonsággal használhatom őket, nem fognak rontani a bőrproblémáimon és nem leszek allergiás sem rájuk.

Nekem nagyon fontos, hogy ezeket az anyagokat, amiket a mindennapos bőrápolásomkor használok, olcsón egy megbízható helyről tudjam beszerezni. A humanityaruhaz.hu pedig pont ilyen, itt mindent meg lehet venni, amire csak szükségem van.

A krémek, samponok, tusfürdők, tisztítószerek alapanyagain kívül különböző kiszerelésben lehet itt megvásárolni a legkülönbözőbb olajokat, színezékeket, illatanyagokat, amikkel minden krémnek elkészíthető az otthoni, garantáltan bio változata.

Nekem egy barátnőm ajánlotta az oldalt nagyjából egy évvel ezelőtt, mikor egy bizonyos arckrémre allergiás lettem és nagyon rosszul nézett ki tőle a bőröm. Sok kozmetikust megjártam, mindenkinek volt valami tuti tippje, ami általában csak rontott a helyzeten.

Egy barátnőm mondta, hogy Ő nem is bízik a krémek nagy részében, sokkal inkább maga készíti el őket. Így keveredtem el erre az oldalra, és így kezdtem el én is inkább otthon elkészíteni a krémjeimet.

Abban, amit én csinálok, biztosan tudom, hogy mi van. Persze nem veszélytelen ez az otthoni kotyvasztás sem, hiszen pontosan ismerni kel az alapanyagokat, amiket megvesz az ember, tisztában kell lenni a keverési arányokkal hiszen az sem jó, ha túl zsíros krémmel kenem az arcomat, több gondot okozhatok, mint hasznot.

De ezen az oldalon mindenről le van írva, hogy mire lehet használni, itt meg tudom nézni, hogy melyik anyag lehet jó a problémámra, aztán keresek egy receptet az innen vásárolt könyvben, amiben kozmetikumokról írnak, vagy az internetes oldalakon, fórumokban keresek egy tuti krém receptet és meg is van oldva a dolog.

Érdemes alaposabban megismerkedni az alapanyagokkal. Szerintem itt mindenről jól le van írva, amit érdemes tudni, és minden nagyon jó minőségű, sosem volt még minőségbeli problémám az innen vásárolt termékekkel.

A termékleírások kezdők számára is jól érthetők, már egyből meg lehet tudni, milyen panaszokra ajánlottak az anyagok, milyen pozitív hatásaik vannak, és milyen formában ajánlott használni őket.

Itt ismerkedtem meg például az argán olajjal is. Már annyit tudtam róla, hogy samponokban elég sokszor előfordul, mert nagyon jó hatással van a hajra, de nem tudtam, hogy az argán olaj arcra is használható.

Pedig a legtöbb bőrproblémára alkalmazható, igazi csodaszer. Frissíti a bőrt, sokkal rugalmasabbá teszi, fiatalítja azt. Használható ekcémára is, de a szempillák növesztésére, dúsítására és körömápolásra is használhatjuk. Segít megvédeni a bőrt az UV sugaraktól, napégés esetén segít regenerálódni, és hűsít is.

Igazi csodaszer, amit külsőleg és belsőleg is megéri használni. Csodát tud tenni a hajvégekkel, a gyenge körmökkel és a bőrrel, kiváló vitamin forrás, így nyugodtan fogyaszthatjuk is.

A jótékony hatásai miatt nagyon keresett alapanyag, éppen ezért nagyon sok helyen az egekbe szökött az ára. Szerencse, hogy nekem van egy tuti beszerzőhelyem.

A már említett humanityaruhaz.hu oldalon a megnövekedett népszerűsége ellenére is tartósan olcsó áron beszerezhető cikk.

Nagyon szeretem ezt az oldalt, mert nekem elég sok bőrproblémám van, ezért sok olajat szoktam venni, ezeket pedig itt mindet megtalálom, nagyon jó áron.

A hajammal is rendszeresen vannak gondjaim, elég sokat festettem, ezért nagyon törik is.

Ezen az oldalon néztem meg, mit lehet tenni, ha törik az ember haja. Azóta rendszeresen veszek szőlőmagolajat is az argán olaj mellé, hiszen ezek együtt igazi dopping a hajnak. Ha növeszteni szeretném, akkor ricinus olajat is veszek, azt is keverek a is házi készítményembe, és a ragyogás érdekében még kókuszolajat is teszek néha ebbe a kis egyvelegbe.

A hajam nagyon hálás tud lenni, mikor mindennap fésülködés után befújom a hajvégeket az argán olajos – szőlőmag olajos kis keverékemmel.

Nagyon sokat számít, hogy ezt használom, nagyon hamar sokat javult a hajam állapota az argán olajnak köszönhetően. Az itt vásárolt ricinus olaj pedig a hajam növekedését is segíti.

Rengeteg olyan házi praktika van, aminek a segítségével otthon is kezelhetjük szépészeti problémáinkat. Az argán olaj arcra is kiváló például, nekem nagyon sokat segített. Nekem eléggé vízhiányos a bőröm, így csak tisztán is rá szoktam kenni az olajat, szerintem már pár használat után is nagyon látványos volt a különbség.

Szeretek elmélyedni az otthon készíthető kozmetikumok, a bio szépségápolás világában. Sokkal jobban érzem magamat a bőrömben azóta, amióta ezeket a krémeket használom, amióta, amennyire csak tudom, kihagyom a vegyszereket az életemből.

Sokkal jobban néz ki az arcom, a hajam, ez pedig rengeteg önbizalmat is ad nekem, így az életem több területén is jobban tudok teljesíteni.

Mindig a humanityaruhaz.hu oldalról szoktam rendelni a dolgaimat, mindig minden rendben megjön. Szerintem már-már havi rendszerességgel rendelek innen, minden barátomnak ajánlani is szoktam.

Hamar megérkeznek innen a termékek, minden olyan, mint a képen, szóval csak ajánlani tudom az oldalt, és magukat a bio krémeket is. Eleinte én is kicsit szkeptikus voltam, de olyan változásokat értem el az oldal termékeivel, amit bolti krémekkel sosem sikerült.

Nem véletlen, hogy ezek a természetes anyagok már évszázadok óta használatban vannak, nem csak a bio kozmetikumok, hanem a népi kozmetikumok, hagyományos népi gyógyászat terén is. Mondjuk az argán olaj nem éppen egy magyar termesztésű példa, de Marokkóban már évszázadok óta nagyon kedvelt alapanyag.

Ha régen beváltak ezek a szerek, akkor most is meg lehet bízni bennük. Sokkal jobban preferálom a természetes anyagok használatát, és Nektek is ajánlom a saját tapasztalataim alapján.

argán olaj arcra
argán olaj arcra