A tanulás hagyománya

Nagyon büszke vagyok a kisfiamra: elsősorban nem amiatt, hogy hihetetlen jó agya van, hanem hogy nagyon érdeklődő és nyitott a világra. Hihetetlen jó érzés számomra, hogy ennyire érdeklődik a történelem és a kultúrtörténet irányába. Igazi kis érzékeny lélek, aki szeretné megérteni a miérteket, az összefüggéseket, és közben élénken érdeklődik a modern kor és a messzi történések iránt is. Nem tudom, mi lesz belőle, ha nagy lesz, de mindenesetre nagyon jó alapnak tartom azt, hogy ilyen lelkes, és csak úgy szívja magába a tudást. Persze biztos vagyok benne, hogy mi is hatással vagyunk rá a férjemmel: olyan szellemben neveljük, ahol nincs kizárva a beszélgetésből, ahol komolyan vesszük a kérdéseit, de nem is hajtjuk túl, próbálunk neki teret és időt biztosítani, hogy igazán gyerek legyen: játsszon, barátkozzon, alkosson, felfedezzen. A kultúra és a kultúrtörténet egyébként tőlem sem áll távol, de inkább a kulturális antropológia és a művészettörténet a szívügyem.

Egyébként maximálisan azt vallom, hogy tanulni sosem késő, sőt egész életünkben tanulhatunk. Én is eléggé kitoltam a tanulmányaimat, és az egyetem után még szakmát is tanultam. A baráti körünkből többen is a figyelmünkbe ajánlották a https://oktatozone.hu/ weboldalt, amikor megemlítettük a férjemmel, hogy lehet, szívesen kitanulná az első szakmáját, én pedig a másodikat. Sőt, még némi infót és tapasztalatot is kaptunk másodkézből – vagy harmadkézből, összezavarodtam a kifejezésekben. De lényeg a lényeg, hogy az egyik barátunk testvére, a másik barátunknak pedig az édesanyja tanult az https://oktatozone.hu/ égisze alatt, és mindketten nagyon meg voltak elégedve a képzéseikkel. Egyébként bőven van miből válogatni – én leginkább a logisztikus képzésen gondolkoztam el, de az aranykalászos gazda képzés is mozgat egy ideje, no meg persze azt se felejtsük el, hogy utóbbi földvásárlás esetén sem jön rosszul, sőt, van, amikor már kötelező.

Az még a jövő zenéje, hogy beiratkozunk-e a https://oktatozone.hu/ képzéseinek egyikére, ugyanakkor nagyon jól esett beszélgetni róla, és meghallgatni egy-két közvetett tapasztalatot. Már bőszen nézegetjük a weboldalt, és azt is figyelemmel kísérjük, hogy milyen gyakorisággal indulnak új képzések – azt hiszem, erre nem lehet panasz, ahogyan az árazásra sem.

Azt gondolom, hogy nem csupán az időt, hanem az adott összeget is érdemes a tanulásba fektetni, ugyanis többszörösen fog megtérülni – szó szerint és átvitt értelemben is. A https://oktatozone.hu/ oldalon nemcsak a tanfolyamokról, képzésekről olvashatunk, hanem arról is, hogy komoly tapasztalatuk van a felnőttképzésben. Emellett az is nagyon szimpatikus volt, hogy modern eszközökkel, tapasztalt oktatókkal találkozhatunk online óráikon, tantermeikben, illetve tanműhelyeikben.

Szerintem az egyik, ha nem a legfontosabb, hogy ki oktat, milyen tapasztalattal és attitűddel. Fontos számomra a jó értelemben vett „mester”, aki a kezdetektől fogva leendő kollégaként kezel, nagy szakmai tapasztalattal bír, és képes is hatékonyan átadni ezt a tudást. Az elmondottak alapján a https://oktatozone.hu/ csapata pontosan ilyen, ez pedig nemcsak számunkra jó hír, hanem mindenkinek, aki szeretné képezni magát, és akár hosszú évek után visszaülni az iskolapadba.