A reklám is lehet kultúra, de mindent az elején kell kezdeni
Idővel majd az Iparművészetit is megcélzom szerintem a tanulmányaim során, most grafikusnak tanulok, mert a kultúrafogyasztási szokásaim kezdeti pontjain is már nagyon vonzott a vizualitás, de tudom, nem megy az olyan gyorsan… Most viszont még ott tartok, hogy a hagyományosabb kultúráról tanulok, és túl fiatal vagyok ahhoz, hogy a nagy dolgokat rám bízzák bárhol, munkavállalóként. Így egy kicsit még gürcölnöm kell a valódi nagy lehetőség megmarkolásáért, de nagyon örülök, hogy diákmunka tárgykörében megleltem a topiwork.hu-t. Mert ott lett is egy olyan meló, mint “reklámanyag és dekoráció készítéssel és kivitelezéssel foglalkozó” cégnél, fényreklámok telepítése. Azzal hirdetik ezt az iskolaszövetkezetet, hogy náluk ennél komolyabb dolog is elérhető, idősebb egyetemistáknak pl., akik már tényleg a rajtvonalon tülekednek és már eléggé tanultak…
Szóval jó kis diákmelós oldal ez, mert ilyesmivel (mint az én találatom) igen hamar belecsöppenhetünk valamibe, amit így egy kicsit elsőkézből már meg is ismerhetünk. Oké, többnyire itt is azért kicsiben indulunk (nem minden munkájuk ilyen a TopiWork kínálatában, tényleg), de ha valamit nagyon szeretnénk, akkor minél hamarabb – lényeg, hogy legyen tanulói jogviszonyunk -, akár a leghétköznapibb, képzettséget még nem igénylő munkaajánlatukra is jelentkezni kell az olyan cégeknek, ahol majd később (jobb pozícióban is) dolgozni vágynánk.
Hogyan keressünk náluk munkát, a TopiWorkön? Sokféle módon nekiállhatunk az oldalukon ennek, de a főoldal tetején nagyon modern megoldásként ott találjuk az egyébként roppant intelligens keresőjüket, amit háromféle logikával is elkezdhetünk használni. A mi preferenciánkon múlik, hogy hogyan vágunk bele! Elkezdhetünk gépelni az első rubrikába valami jellemző címkét, ami alapján gyorsan megtaláljuk, ha van olyasmi, amire gondoltunk… Vagy, a második rubrikát használva először megadhatjuk, hogy hol szeretnénk helyileg dolgozni (település, fővárosi kerület..). Esetleg, a harmadik rubrikát használva választhatunk valami konkrét kategóriát, amely szerint fogunk egy általános listát kapni, minden elérhető állásról. De lentebb görgetve a főoldalon még egyéb elgondolás szerint is nézelődhetünk (pl. kiemelik nekünk az éppen aktuális ajánlatokat). Nem csak ebben korszerű azonban a webes felületük! Helyben lehet is jelentkezni az álláshirdetésre, fel lehet tölteni a CV-t, és ilyenek állnak rendelkezésre. A www.topiwork.hu/munkara-jelentkezés-menete aloldalon leírják a pontos menetét annak, hogy érhető el (és milyen gyorsan..) valamelyik nekünk tetsző diákmunka. Én is ezeken mentem végig! Nekem bejött, nézzétek meg ti is, mi való nektek itt!