Az új hőszivattyú fűtési rendszer története

Mivel a munkám során gyakran fogadom más nemzetek professzorait és kutatóit, ezért már hozzászoktam ahhoz, hogy rendszeresen kalauzolom őket végig szeretett városom és a környék nevezetességein, legjobb éttermein, és ha akad épp szezonális különleges ünnep vagy rendezvény, akkor annak rejtelmeibe is szívesen bevezetem őket. Szerettem volna a legutóbbi alkalommal is emlékezetes “idegenvezető” lenni, ezért már jó előre összeírtam, hova lenne érdemes elmenni, pedig így télvíz idején azért jócskán kevesebb a lehetőség, mint a melegebb évszakokban. Bár szó mi szó, ez a tél már nem a gyerekkorom tele… Néhány nap kifejezetten tavaszias melegséget hoz, a madarak hangosan csivitelnek a fákon, már kellemesen ki lehet ülni egy kávézó teraszára és élvezni az első igazi napsugarakat. Szóval tervezhettem ebben a szép időben némi sétát is a vendégeinkkel, aminek különösen örültem, hiszen nagyon szép parkjaink vannak. Ami a legjobb, hogy a folyóparton számos olyan hely van, ahol a térség legjellegzetesebb fogásait kóstoltathatom meg velük, így inkább az lesz nehéz feladat, hogy győzzek válogatni a kiválóbbnál kiválóbb éttermek közül. Miért is aggódtam, hogy nem lesz mit csinálni így ebben az évszakban?! Talán még jó is, hogy nem a tűző napon kell eljutnunk A-ból B-be. Azt hiszem, egy hangversenyre is elviszem őket a színházba, mert a nyelv okozta korlátok azért valamelyest leszűkítik a lehetőségeinket, de szerencsénkre a zene mindannyiunk közös, csodálatos nyelve, ami könnyen meg tud szólítani. Ilyenkor jövök rá egyébként igazán, hogy milyen szép helyen élek! Csodaszép szecessziós épületek, hívogató parkok, a vízpart és a nyüzsgő belváros egyaránt sok izgalmas rejteget.

És bár imádom a településünket úgy, ahogy van, de az otthonunkra már ráfért a felújítás, így eldöntöttük a férjemmel, hogy eljött az ideje a hőszivattyú fűtési rendszer kialakításának is. Már nagyon sok helyről hallottuk, hogy sokkal praktikusabb az elektromos fűtés, mint a hagyományos, ami égéstermékkel jár, emiatt hordoz magában veszélyt, és egyébként is, már sokkal modernebb és fenntarthatóbb módszerek vannak erre. Így eldöntöttük, hogy belevágunk, eljött az idő! Azt a weboldalt, ami a kezdetek óta a segítségünkre volt a folyamatok során, muszáj most ebben a bejegyzésben közelebbről is bemutatnom. Szerintem úgy, ahogyan nekünk is a hasznunkra vált, úgy jöhet jól másoknak is ez a sok, teljesen ingyen elérhető okosság, amit ez a site összeszed. Nem túlzás azt mondani, hogy a rifeng-hoszivattyu.hu egy biztos pont volt számunkra akkor, amikor nem tudtuk, merre induljunk el, ha hőszivattyú fűtési rendszert szeretnénk végre, hiszen minden, számunkra fontos infót megtaláltunk az oldalon. Hát kell ennél több? Az oldalon ráadásul amellett, hogy szinte teljes körű tájékoztatást kapunk, még kapcsolatba is léphetünk a céggel, aki az oldalt üzemelteti, ha szeretnénk tényleges, konkrét lépéseket tenni a hőszivattyú fűtési rendszer kiépíttetésének irányába. Így amiket különösen ajánlok megtekintésre, az például a Referenciák menüpont alatt található infók. Itt meggyőződhetünk az elvégzett munka magas minőségéről és a különféle hőszivattyúk jellemzőit is jobban megismerhetjük. Azt is tudom egyébként, hogy ez hiába hangzik mind szépen és jól, van egy nagyon fontos tényező, amit nem kerülhetünk meg: ez pedig nem más, mint az ár. Noha konkrét, egyedi és személyre szabott árajánlatot csak kérni tudunk egy űrlap segítségével, megadva otthonunk paramétereit és egyéb jellemzőket, ugyanakkor a cég nem árul zsákbamacskát: a különböző hőszivattyúk árazását táblázatba szedve megtalálhatjuk egy külön menüpontban. Így legalább egymáshoz tudjuk viszonyítani a különböző berendezéseket. Nekünk ez nagyon jól jött, hogy végig tudtuk bogarászni, hiszen korábban hozzávetőlegesen sem tudtuk megmondani, mennyibe kerülhetnek a különféle hőszivattyúk. Nyilván érdemes megfontolni egy magasabb árkategóriájút, ha szükség van rá, hiszen egy ilyen beruházás hosszú távra szól, ezért különösen fontos, hogy jól meggondoljuk, ne ezen akarjunk úgymond spórolni. Ugyanakkor a cégnél garantált, hogy magasabb és alacsonyabb árkategóriában is kiváló dolgokat fogunk találni. Ráadásul ha árajánlatot kérünk, akkor garantált, hogy már huszonnégy órán belül meg is kapjuk tőlük a választ. Azt ígérik, hogy körülbelül 90-95 %-os pontossággal fogják tudni megbecsülni a szükséges hőszivattyú teljesítményét, és így a komplett beruházás díjszabását is. Tulajdonképpen egy nap választ el attól, hogy megtudd, mennyibe kerülne egy, a környezet számára is kívánatos fűtési módszert alkalmazni az otthonodban! Szerintem igazán megéri utánajárni ennek. A jövőbe mindig megéri pénzt és időt fektetni, hiszen ezek az új és fenntartható megoldások segítik azt, hogy minél inkább kíméljük földünket és élhetővé tegyük a következő generációk számára is. Másrészt abba is érdemes belegondolni, hogy a hőszivattyú fűtési rendszer mennyire máshogy termeli a hőt. Ráadásul ennél a cégnél nem csak az átlagos háztartásokban használatok hőszivattyús rendszerekre gondolhatunk. Akár ipari méretű hőszivattyúkról is lehet szó, amelyek csarnokok vagy például irodaházak esetén építhetők be, nagy kW teljesítményűek, és mindez egyben azt is jelenti, hogy elképesztő nagyságú terület, akár több ezer nm is befűthető a segítségével.

hőszivattyú fűtési rendszer

Azt tehát mindenképp ajánlom, hogy látogassatok el a weboldalra. Mindent megtudhatsz a hőszivattyúkról, amit csak szeretnél, olvasgatsz a Gyakori kérdések között, és mint ahogy mondtam is, az árakról szintén tudsz tájékozódni az oldalról. Ráadásul van egy budapesti bemutatótermük, ahová lehetséges az időpont foglalása a site-on keresztül. Ezzel a lehetőséggel szintén érdemes lehet élni, főként akkor, ha mi kifejezetten a személyes találkozás hívei vagyunk és közel van számunkra a hely. Remélem, hogy tudtam ezzel a kis bejegyzéssel és ajánlással segíteni!